A cikk fókusza a palacsinta-patriotizmus, azaz a népek palacsintáinak beható összevetése, de az is kiderül belőle, hogy a Gundel-palacsintát eredetileg Márai-palacsintának hívták.
A palacsintát minden kontinens – másképp – ismeri és fogyasztja, úgyhogy valószínűleg ez az étel lehetne a globalizmus világfalujának egyezményes közös pontja. Őse, a latin placenta a római korból származik, és azóta is ott gőzölög minden finomságfüggő tányérján. A Falatozz.hu körbenézett, hol milyen változatot készítenek.
Ami a juharszirup alatt van
Az amerikai palacsintával szinte minden valamirevaló hollywoodi szuperprodukcióban találkozhatunk, mert úgy tűnik, hogy ez a kalóriadús reggeli a Nagy Boldog Család meghitt étkezésének legplasztikusabb ábrázolása. Ami az eredeti pancake elkészítését illeti, a magyar recepttől nem sokban különbözik, csak kell bele vaj és sütőpor is. Továbbá elég kevesebb tésztát önteni a serpenyőbe, mert a nyugati verzió eleve kisebb átmérőjű, ráadásul a sütőpor miatt fel is puffadnak a korongok. Juharsziruppal szokás tálalni, amely első ránézésre egy nem túl bizalomgerjesztő barnás lötty, amúgy pedig egy természetes édesítőszer, amely számos pozitív élettani tulajdonsággal bír (bár nem annyira, mint a méz, mégis sokkal jobb alternatíva, mint a fehér cukor). Ám ha semmilyen vitamin és aminosav nem győz meg erről az öntetről, akkor áfonyalekvárt is csorgathatsz rá, avagy mogyorókrémet, banándarabokkal feltupírozva. Dél-Amerikában azonban inkább a sós, főleg kukoricalisztes változatot készítik.
Ahol meggyújtják a végeredményt
A palacsinta európai bázisa Franciaország, ahol legalább ugyanannyi crêperie, azaz palacsintázó található, mint macaront meg croissant-t áruló pâtisserie, vagy baguette-ektől roskadozó boulangerie (a fhhranciák azért tudnak élni, na, ennyi finomság mellett még a csigákat is megbocsátjuk nekik). A francia változat ropogós és vékony, és sok benne a tojás meg az élesztő. A Crêpe Suzette, avagy csúsztatott palacsinta hozzávalói pedig a nálunk ismert recepthez hasonlóak, csak az arányok nem, ezért vastagabb és omlósabb lesz a végeredmény. Továbbá a tésztába narancs is kerül – facsart lé vagy reszelt héj formájában –, némi fahéjjal. A sütési mód is más, hiszen a franciák csak az egyik oldalát sütik meg, majd a pirult felével lefelé ráteszik egy tálra, fahéjas cukrot vagy vaníliakrémet tesznek rá, majd a következőként sütött palacsintát rácsúsztatják. A profik úgy tálalják, hogy a kész kompozíciót meglocsolják alkohollal, amit meggyújtanak (már az abszintnál látszott, hogy a franciák piromániásak), de a katasztrófák elkerülése végett esti programnak inkább a túlfűtött erotikát javasoljuk, mintsem egy lángoló vacsorát.
A világ sós és édes palacsintaevőkből áll
Európa tájain belül nagy különbségek vannak az ízesítésben: az angolok citrommal és cukorral eszik, a hollandok piteszerűen és gyümölcsökkel, a görögök mézzel, fahéjjal és joghurttal, az oroszok joghurttal és íróval. A svédek viszont nem édesen, hanem krumplisan szeretik.
Kelet nem annyira édesszájú, és ez a palacsintájukon is meglátszik: Kínában, Japánban, Koreában, Indiában, Malajziában leginkább sós változatot készítenek belőle, bár más-más hozzávalókkal. A maláj palacsinta azért különösen érdekes, mert zöld színű, köszönhetően a belekevert pálma-, azaz pandanlevél kivonatnak. A turistákból élő Thaiföldön ugyanakkor rengeteg édes palacsintát kínáló árus van az utcákon, de ezek olajosabbak és ropogósabbak a számunkra megszokottnál.
Ami Afrikát illeti, délen leginkább fahéjjal ízesítik a tésztát, Marokkóban pedig ataifnak hívják, és létezik sós (spenótos, darált húsos vagy gombás) vagy édes (kókuszreszelékes-kakaós-narancshéjas vagy mézes-mogyorós-gyümölcsös) változata egyaránt.
A mindenevő magyarok
A magyaroknak igazán mindegy, ha palacsintáról van szó. Imádjuk a sós, darált sertéspörköltes-tejfölös hortobágyit is – ami egyébként egyáltalán nem a Hortobágyról származik, hanem egy marketingből ötös szakács találta ki az 1958-as brüsszeli világkiállításra –, valamint odáig vagyunk az édes verziókért is: jöhet nekünk a kakaós, a lekváros és a túrós is. Különösen a dióval, rummal és csokoládéöntettel készülő Gundelt-palacsintáért rajongunk, amihez egy izgalmas anekdota is kötődik. Eredetileg ugyanis nem Gundel Károlyé az ötlet, hanem Márai Sándor feleségéé, Matzner Loláé, aki később továbbadta Gundelnek a receptet. Ám a kommunizmus Márai-ellenessége miatt muszáj volt átnevezni az isteni desszertet Márai-palacsintáról Gundelre. Ami a közös pont a palacsintafaló magyarokban, hogy nálunk a vékony tésztás kivitelezés él, általában liszt, tej, tojás, cukor és olaj felhasználásával, illetve szódával, ami hazai sajátosság.
Osztrák szomszédaink is szívesen eszik többféle változatban, elég csak a nálunk Fridatto erőlevesnek hívott palacsintatésztás levesre, vagy a császármorzsához hasonló Kaiserschmarrnra, azaz smarnira gondolni. Ferenc József például súlyos palacsintafüggőnek számított.
Tóth Noémi
Források:
